- Tikk-takk – órák százai lökdösték előre az időt, és a hatvanadik kattanás után eltelt az első perc.
- Néha arra gondolok, hogy sokkal több értelme van úgy beszélni, ha közben valaki meg is hallja, amit mondok – motyogta maga elé a tengerfenék felett lebegve Alfonz, a gyöngyhalász. És tovább kereste a kagylót.
- Tikk-takk – telt el közben a második perc.
Alfonz még mindig nem talált semmit, és aggódni kezdett.
- Mi lesz, ha nem sikerül? Ha nincs már több kagyló?
- Ugyan, megtalálod! Csak néhány másodperc – válaszolt árnyéka a tengerfenékről. – Ezen a szirten már annyiszor újabb és újabb gyöngykagylókra bukkantál. Pirosra, mélykékre, smaragdszínűre.
- És mit értem velük? – kérdezte Alfonz keserűen. Amint megtalálom őket, el is kell válnom tőlik. A kereskedőé lett a tegnapi, a tegnapelőtti, és az összes gyöngy, amit valaha felhoztam.
-Ne törődj ezzel – válaszolt az árnyék, akiről Alfonz sosem tudta megmondani, hogy mikor cinikus, és mikor idealista. – A Tegnap már elveszett, de itt a Ma és új lesz és jobb és ezerszer szebb.. ma néhány másodpercig ismét tiéd lesz amit megszerzel, csak a tiéd… Ne aggódj hát. Ne add fel. Megtalálod.
-Tikk-takk – közben az órák már a harmadik percet kattogták.
Alfonz úgy döntött, az árnyék ma inkább cinikus. De azért keresett tovább.
-Tikk-takk – közben eltelt a negyedik perc is.
Alfonz úgy érezte, fel kellene úsznia, a víz fölé. De nem adta fel. A következő pillanatban pedig már nem érzett semmit.
