Nefelejcsből főzött
teát ittunk ősszel,
pitypang-ejtőernyők
szöktek el a gőzzel.
Gesztenye-szelíd volt,
s halk-léptű az Alkony,
csendes múlásában
nyomot kellett hagynom.
Reszkető ajakkal
fehérre lehelte
ablakomat, s rajta
ott maradt a lelke.
Lélek-gyöngyök hulltak
az ablakpárkányra,
ujjam alatt, ahogy
olvadt el a pára.
Pára mögül, lassan
leláttam a térre,
jött egy kisfiú, s csak
üresebb lett tőle.
