Szivárvány (Írisz)

A lány, akinek a szemében emberek rejtőztek, törökülésben ült a földön. Hátát a falnak vetette, fehér szoknyája szétterült a mocskos, forró aszfalton.
Csontos válla kibukkant a csupa-kóc szőke haj alól, mely mosatlan volt, és szúrós-ragadós szamárkóró tapadt belé.
Meleg volt. A szomszédban fagylaltot árultak.

Egy pisztáciát és egy joghurtos-meggyet!

A lány vállpántja lecsúszott a karján. Nem igazította meg. Bőre koszos volt, fekete-rajzolatos. Meztelen lábfeje fehéren ütött el a fekete úttól.

Egy csokoládét és egy… sztracsit.

Emberek mentek el a lány mellett. Nem látták. Egy kisgyerek fagyit nyalt és megállt mellette. Csak nézte. Az anyja a kezét szorítva elrángatta onnan. A kisgyerek elejtette a fagyit, és bömbölni kezdett. Az anyja egyre csak rángatta és a fáradt sírás mind távolabbról hangzott.

A lány fel sem nézett, csinálta, amit az elmúlt fél órában: aprólékosan, gondosan festette a körmeit.

Mindegyiket másmilyenre, öt ujját a szivárvány öt színére. A kisujja lila volt, a gyűrűs mélykék. A középső fűzöld. A mutató erős sárga, hüvelykujja vérpiros.

Egy puncsot és egy vaníliát legyen szíves!

Ekkor mentem oda hozzá.

Megálltam a lány mellett, akinek a szemében egykor emberek bújtak el. Épp a jobbkeze hüvelykujját festette pirosra. Megvártam míg befejezi, nem akartam megzavarni. Őrülten tűzött a nap, éreztem, ahogy egy izzadságcsepp csordul le a hátamon. Letelepedtem a lány mellé az árnyékba, hátamat a hűs falnak vetettem.

Egy vanília lesz és egy eper.

Néztem a körülötte heverő csikkeket és körömlakkos üvegeket. El sem tudtam képzelni, hol szerezhette azokat. Látta, hogy nézem a kezét. Összezárta ujjait és réveteg mosollyal meglengette őket a fejem fölött. Úgy meglepődtem, hogy meg sem mozdultam..
- Fölötted van a szivárvány… – mondta még mindig mosolyogva. Nem tudtam, hogy a hangja volt túl fiatal az arcához, vagy az arca volt túl öreg ahhoz. Nem tudtam, mit is mondhatnék. El akartam menni, de valami nem engedett. Most, hogy ültem, nehéz volt elhinni, hogy pár perce még álltam.

Egy csokit kérek szépen.

Kiszáradt a szám. A lány boltívet formált saját feje felett összetett ujjaiból és félrebillentett fejjel nézte a szivárványát.
- Sosem látod, ha éppen fölötted van a szivárvány. – mondta, mintha éppen válaszoltam volna neki az előbb. – mindig csak távolról látható, ha más fölött van. Arra gondolsz, milyen jó lenne ott lenni alatta, vagy pont a lábánál állni… mint a mesében, mikor a kincs mindig a szivárvány lábánál van elásva. Pedig nincs kincs, a szivárványnak nincs lába, és nincsen szivárvány, mert mindig csak akkor és onnan létezik, ahonnan nézed. Nincs sehol. Csak neked van.

… Ott azok az emberek – mondta hirtelen rám nézve, teljesen józanul – nem fagyiért állnak sorba…

Egy citromot, egy marcipánt és egy epret.

… de csak fagyit kapnak. –

Kezei leestek mellé a földre. Ott volt a szivárvány lába. Hallgattam.

Meleg volt. Olvadt fagyi-patak csörgedezett mellettünk az elejtett tölcsérből, körülötte kör-szerűen terjedt a kifolyó málna, amit a kisgyerek ejtett el.

Címkék: boldogság, illúzió