Csokipénz

Üresen hevert a hegedűtok a lábam előtt. Fekete volt, mint a medvecukor. Vonzotta a tekintetem, mint egy éhes, erős fekete lyuk. Régen ezt mondták a szememre is: hogy olyan, mint egy fekete lyuk, mely magába vonz minden tekintetet maga körül. Úgy látszik, tévedtek.

Bálák és Bohócok

Szénabálák voltak széthagyva a réten, mint elárvult gurigák a cirkuszi porondon, amiken bohócok futnak visszafelé.
Ügyefogyottan kapkod, szalad a bohóc, ide-oda csapkodja tagjait. Kacag a Nagyérdemű… mert minél inkább szalad a bohóc, annál gyorsabban fut vele a megbokrosodott guriga.

A Kislány és a Valóság

A sütiket a szekrény tetején tartották, egy befőttes üvegben.
Egy kislány nézett fel sóvárogva az üvegre, melynek tartalma oly csábító volt. Éva nézhetett így az almára, mely, ha a fán hagyja, örök maradhatott volna, így viszont az övé. De míg Évát a tudatlanság, kíváncsiság vezette, a kislányt a vékonyka vállára vastag bundaként nehezedő tudás, bizonyosság. Ismerte már a lapos, kerek sütik varázsosan fahéjas, egyszerre puha,de ropogós ízét, tudta, hogy a virág alakú sütemények közepén egy pötty sárgabaracklekvár van, körülötte pedig fehérre-hántolt, sárgára-pirított mandulaszemekből sziromkoszorú.

Egy szűz zsebkendő

A férfi járta a várost. Nem tudta miért indult el, de otthon nem volt maradása. Apró színjáték volt ez egy nagyobb színpadon: bepakolta táskáját, mintha tényleg lenne úti célja. Szórakoztatta, hogy a szembejövő néhány ember ezt nem tudja: csak azt látják, hogy táskájával kezében megy valahova.

Megveszett csillagok

Vihar jő. Rohanó víz hoz szelet. S a távolban sárga-szürkület vékonyodó sávjához búvó kék-hideg hegyek üzenik:
“Fuss! Jaj neked! Vész közeleg! Rohanj a vízzel, szállj el a széllel, tűnj el a halódó sárga fénnyel, emésszen el hegyek feketedő sziluett-éjszakája. Tűnj el, amíg tudsz, olvadj sötétbe, utolsó sóhajod leheld gyöngén a szél lobogó aranyhajába, s ezzel tűnj el az új éjszakába.
Ugorj a kútba, fojtsd magad önnön félelmed duzzadó árjába, ne nézz hátra, csak a halálra, s a kútban majd, ott lenn a hideg vízben és sötétségben, mely túl kerek, ott is a mohos köveket nézd a kihunyú holdsugár alatt:
Hidd el, nem akarsz itt élni a megveszett csillagok alatt!”

Meggymagozás (a sebész)

A sebész a mosogató mellé állította a vödör meggyet és apránként, óvatosan, tenyérnyi adagokban mosta meg a sérülékeny gyümölcsöket. A meggyszemek puhák voltak s még napsütötte-melegek. Most szedte őket a sebész felesége. Meggyes piskóta lesz estére…

Szivárvány (Írisz)

A lány, akinek a szemében emberek rejtőztek, törökülésben ült a földön. Hátát a falnak vetette, fehér szoknyája szétterült a mocskos, forró aszfalton.
Csontos válla kibukkant a csupa-kóc szőke haj alól, mely mosatlan volt, és szúrós-ragadós szamárkóró tapadt belé.
Meleg volt. A szomszédban fagylaltot árultak.

Szerelmes-levél (Félix)

El akarok bújni valahová. El akarok tűnni. Megőrülök, ha látnak. Ha nem látlak. Megölném magam, de a lelkem mélyén ott él kiirthatatlanul a félelem, hogy a halál után esetleg van élet.

öt perc a víz alatt

- Tikk-takk – órák százai lökdösték előre az időt, és a hatvanadik kattanás után eltelt az első perc.

- Néha arra gondolok, hogy sokkal több értelme van úgy beszélni, ha közben valaki meg is hallja, amit mondok – motyogta maga elé a tengerfenék felett lebegve Alfonz, a gyöngyhalász. És tovább kereste a kagylót.

- Tikk-takk – telt el közben a második perc.

Alfonz még mindig nem talált semmit, és aggódni kezdett.
- Mi lesz, ha nem sikerül? Ha nincs már több kagyló?
- Ugyan, megtalálod! Csak néhány másodperc – válaszolt árnyéka a tengerfenékről. – Ezen a szirten már annyiszor újabb és újabb gyöngykagylókra bukkantál. Pirosra, mélykékre, smaragdszínűre.
- És mit értem velük? – kérdezte Alfonz keserűen. Amint megtalálom őket, el is kell válnom tőlik. A kereskedőé lett a tegnapi, a tegnapelőtti, és az összes gyöngy, amit valaha felhoztam.
-Ne törődj ezzel – válaszolt az árnyék, akiről Alfonz sosem tudta megmondani, hogy mikor cinikus, és mikor idealista. – A Tegnap már elveszett, de itt a Ma és új lesz és jobb és ezerszer szebb.. ma néhány másodpercig ismét tiéd lesz amit megszerzel, csak a tiéd… Ne aggódj hát. Ne add fel. Megtalálod.

-Tikk-takk – közben az órák már a harmadik percet kattogták.

Alfonz úgy döntött, az árnyék ma inkább cinikus. De azért keresett tovább.

-Tikk-takk – közben eltelt a negyedik perc is.

Alfonz úgy érezte, fel kellene úsznia, a víz fölé. De nem adta fel. A következő pillanatban pedig már nem érzett semmit.