Nefelejcsből főzött
teát ittunk ősszel,
pitypang-ejtőernyők
szöktek el a gőzzel.
Gesztenye-szelíd volt,
s halk-léptű az Alkony,
csendes múlásában
nyomot kellett hagynom.
Reszkető ajakkal
fehérre lehelte
ablakomat, s rajta
ott maradt a lelke.
Lélek-gyöngyök hulltak
az ablakpárkányra,
ujjam alatt, ahogy
olvadt el a pára.
Pára mögül, lassan
leláttam a térre,
jött egy kisfiú, s csak
üresebb lett tőle.
Málnaszörptől részegen,
fahéjjal sminkelve
táncoltunk egy pénteken
magunkból kikelve.
Tulipánfa ágát
törtük le füstölni,
játék-cigaretta,
fantázia-kölni.
Az alkonyat féynei
szőttek arany fátlyat
arcunkra, s csipkézték ki
egyszerű ruhánkat
Málnaszörptől részegen
aludt el a hajnal,
másnap éjjel ébredt,
összekócolt hajjal.
Tulipánfa ágát
tűzte a hajába,
sötétben nem látta,
szép-e, így hiába.
Az alkonyat fényei
rá nem adtak fátlyat,
fátyol nélkül, tisztán,
túl sok volt magának.
Sorba törtem a diókat. Nem mindig jöttek ki egyben. Ha igen, olyanok voltak, mint az emberi agy.
Voltak közöttük rohadtak is. Ez, sajnos, csak azután derült ki, hogy már feltörtem őket. Ódzkodva dobtam őket a nedves aszfaltra. A jókat megettem.
Megtorpantam. Észrevettem, hogy Félix halkan jön utánam és szedegeti a rossz diókat. Mind a zsebébe tette.
- Minek az neked, te kis bolond? – kérdeztem tőle. Lesütötte szemét, és csak a vállát vonogatta. Sosem tiltakozott, ha bolondnak vagy őrültnek neveztem. Most is csak a földet nézte.
- Nem eheted meg őket… rosszak. – mondtam, de válaszra sem méltatott, csak összerezzent egy kicsit és tagadólag rázta meg a fejét.
- Nem? – kérdeztem én értetlenül – Mi nem?
- Nem. – mondta egyetlen egyszer, nagyon halkan, és zsebretett kézzel indult el előre.
Kékasszony, korsódból karaván inna,
Van itt cserébe fahéj és mirha.
Kékasszony, szomjazik már a karaván,
Selyemmel fizetünk, s nézd csak: porcelán!
Kékasszony, tudjuk jól, hogy vized drága,
Hová mész, ne fuss el, itt van az ára.
Nem adtál innunk, hát bűnhődj, Kékasszony,
Vizet a föld most könnyedből fakasszon!
Minden reggel
elvisz Hádész
királynőnek az alvilágba.
Minden reggel
megfogadom
erős leszek de mind hiába.
Minden délben
borzadok mert
lakomával kínál engem.
Minden délben
reszketek és
újra-újra el kell vesznem.
Minden este
gránátalma
magjaiból eszek hármat.
Minden este
sírok, élet
rám se itt, se ott nem várhat.
